A Microsoft bevezette a közelmúltban a „élő csempés rendszerét” az okostelefonokra és a Windosw 8 formájában is. Ezzel az új, élő csempés rendszerrel végleg lecserélte a régi látványvilágot, amelynek fő eleme a kék halál volt, adott verzióknál. Szóval ettől búcsúzni könnyen és könnyek nélkül fogok tudni. Előre a Microsoft élő csempéivel!
Voltam anno egy sajtótájékoztatón, amit a blog.hu, a Microsoft és a Nokia szervezet. Ennek keretében mutatták be nekünk, bloggereknek a Lumia modelleket, amikből választva aztán kaptam is kipróbálásra egy Lumia 900-ast. Imádtam és még hű ALMAevők is elfogadták azt a tényt, hogy bizony konkurencia lehetett volna Steve egyre hosszabb telefonjainak.
Igen, lehetett volna, mert aztán jött a technológiai harakiri. Harakiri alatt azt értem, hogy piacra dobunk egy közép-felső kategóriás készüléket, ami ráadásul még jó is, akkor nem közöljük a nem kis pénzt kifizető vásárlóval, a vásárlást követő pár hónapban, hogy „Bocsi, de ezt az oprendszert már erre a telefonra nem frissítjük”, mert az nem jó dolog! Az oprendszer javul, frissül, és meg ott mosolyognék egy ilyen telefonnal és irigykednék az updatelt felhasználókra?!?! Nem kóser.Ezt leszámítva is bármikor elfogadnék egy ilyen típusú készüléket, mert szerintem össze volt rakva, amennyire kipróbáltam.
Ahogy az lenni szokott, ilyen mértékű innováció esetében főként, rendes kampányt kell rá építeni, hogy az emberekben kialakult képet lecseréljék az újra és úgy forduljanak meg a vélemények a fejekbe, mint az okostelefon csempéi.
Az erre való kommunikációs törekvés egyik részeként forgattak egy webvideót, hogy megmutassák az innováció lényegét, hogy amikor egy csempe megváltozik, akkor bizony esemény van! ( Ez a lényege az élő csempéknek is, hogy amikor történés van, akkor megfordulnak a kijelzőn és kiírják a történést)
A helyszín Oslo belvárosa, ahol a „gyanútlan” járókelő sétál az utcán, amíg meg nem lát egy hatalmas partyt egy házban. Durva party lehet, főleg, ha ez történik benne.
Nyilván jött a videó alatt a trollkodás. Mire akadtak rá? Egy némileg jogos dologra, konkrétan arra, hogy nulla reakció van a "gyanútlan járókelőben", a statiszta szerepeltetést még az is alátámasztja, hogy nyilván nem játszottak volna el egy ilyet egy rendes emberrel, mert ha esetleg reagál és reflexből félrelép, akkor bizony úgy végzi, mint a Looney Tunes figurái a legtöbb jelenetben.
És akkor mi van, ha megtervezett, kevés olyan van, ami nem az. Az üzenetet kommunikálták, nekem tetszett, szerintem működik!