„Think globally, act locally”!
Ez a mondás volt, ami eléggé beleivódott a gondolkodásomba még anno, a szakirányon. Ezzel a mondattal el lehet kerülni pereket és botrányokat (kulturális és vallási különbségek végett). Ezen kívül a hatékonyság is nagyobb, mint a mindenhova szórjuk szét és majd a helyiek adoptálják metódus.
A Coca-Cola is eszerint cselekedett, amikor Koreában kitalálták a táncoltató automatát. Az „act locally” rész iskolapéldája is lehetne ez a kampány, ha már csak abból indulok ki, hogy akármikor mentem el egy játékterem előtt, illetve voltam benne, mindig találkoztam egy-két rugalmas külföldi fiatallal, akik a fent említett országból származtak és éppen eszeveszett ritmusérzékkel alázták meg ezeket a "táncoltató gépeket".
Az automatába a korszerű Kinect technológiát építették be, amelynek köszönhetően a gép beazonosítja az emberi mozgást, esetünkben a táncmozgást. A zsűri egy Koreában híres banda, a 2PM, akik egyébként igen táncoslábúak is. Az ő mozgásukat kell leutánozni, és minél jobban csinálja valaki, annál több kólával jutalmazza az együttes és az automata.
Ragyogó kampány, hiszen vidám és a lokális viszonyokat figyelembe vevő módon, a technológia segítségével kerül a fogyasztó interakcióba a márkával, aminek eredményeképpen az embereknek élményt és jókedvet szereznek, amik össze lesznek kapcsolva a márkanévvel..
Szerintem működik!