A tipográfia fontos eleme egy vizuális folyamatnak, függetlenül attól, hogy mozgó-, illetve állóképről beszélünk. Az egység része, hangulatközvetítő, stílusokat meghatározó és nem utolsósorban kifejező eszköz. A megfelelő betűválasztás fontos, hiszen meg is tudja dobni az összképet, de képes elrontani is. Az üzleti hitelesség szempontjából is releváns, mivel képzeljünk el egy grafikai stúdiót, illetőleg minden olyan céget, melynek a tipográfia a centrumban szerepel, hogy önmagát például egy "Times New Roman" betűtípussal mutatja be a potenciális ügyfeleknek. Szerintem az nem hiteles, hogy csak a Word-ben ismert betűtípusokat használják...A következőkben az időtlen Csillagok háborúja és a tipográfia lesznek a főszereplők.
Az ihlet egy olasz ügynökség, a H-57 kreatív igazgatójának macskájától származik, név szerint Rommeltől. Történ egyszer, hogy a Rommel éppen nagyban játszott gazdájának, Matteo Civaschi úr otthoni irodájában és egy macska ügyességével sikeresen levert egy Star Wars maszkot. A maszk fordítva ért földet, Matteo pedig (szakmai ártalom címszó alatt) meglátta a betűk lehetőségét a maszkban.
A ihletet a megvalósítás követte, így született meg ez az anyag, imázs célból, az ügynökség számára!