Hétfő van. Nem szeretem a hétfőket. Ha nem lenne hétfő és a hét a keddi nappal kezdődne, akkor azt sem szeretném. Ez a mondat visszaolvasva olyan volt, mintha Garfield véleményét írtam volna le.
Hétfő reggel bemenni a munkahelyre és ismét elkezdeni a mókuskereket nem könnyű és főleg nem motiválja az embert irreálisan nagy mosolyra. Természetesen, ha a főnök jön, akkor a mosolynak is kell. Nem szeretik a nem mosolygós munkatársakat. Témánál is vagyunk, a főnök.
Beértél már a melóhelyre, leülsz a gép elé, átgondolod, hogy mi vár ma Rád. Kicsit rendezkedsz, a hétvége emlékei még inkább a fejedben vannak, mint a levelezésed az alig problémás ügyféllel. Iszol még egy kávét, pedig már ittál egyet. Valahogy el kell mennie ennek a napnak. Rendezgeted a papírod, közben már szemezel a Facebook behozásával. A vágy erősödik, de nem munka után.
Nem bírod ki és belépsz szépen, hogy ússzál egyet a newsfeed folyóján. Görgetsz, fényképet nézel, kommentálsz, lájkolsz és természetesen kiírsz valami olyat, amit feltétlen ki kell írnod. Ennek következtében pedig később reakció fog mutatkozni a képernyő felső részén, piros négyzet formájában. Nagyon várod, hiszen akkor lehet, hogy elkezdődik egy diskurzus közted és 30 ismerősöd között, akik közül legalább 10 olyan ember, akivel csak a közösségi oldalakon beszélsz. Nem baj az, legalább megy az idő és mindjárt ebédszünet!
Amennyiben Neked egy gyönyörű irodád van, ahol egyedül növeled a GDP-t, akkor ez a bejegyzés Neked nem lesz hasznos, maximum érdekes. Amennyiben egy olyan irodában dolgozol, ahol nem hisznek a szeparálásban és az az elv, hogy a munkatársak legyenek összerakva egy nagy arénában, hogy fejlődjön a közösségi érzetük, ezáltal pedig növekedjen a hatékonysági mutató, amiből kifolyólag a cég éves kimutatásai elégedettséget okoznak, akkor most ez Neked jó lesz!
A Volkswagen innovatív újdonságaként bepakolt szépen egy radart a kocsikba, amik mindent érzékelnek, leszámítva a túlvilágot. Ennek köszönhetően mindenre figyelmeztet, mind például, ha túl közel mész egy másik kocsihoz, stb.
Azt kérdezed, hogy minek olvastál ennyi mindent el, aminek ráadásul semmi köze a témához? Elmondom. Ezt a bizonyos „radart” megcsinálták „ofisz verzsönbe” is, Side Assist Office néven! (A kipróbáláshoz kattints a a névre!A bemutató videó lent nézhető meg.)
Elindítod az alkalmazást, felmászol a face-re, a Twitter oldaladra, retroként talán az iwiw-re is. Mi van akkor, ha jön a főnök és azt látja, amit lát? Baj! Nyugodj meg, az alkalmazás a webcamon keresztül érzékeli a mozgást és rögtön átkapcsol a legszebb grafikonjaidra, illetve a briliáns módon elkészített prezentációra, ami a pénteki túlórád gyümölcse volt!
Én ezzel kívánok Neked tűrhetőbb hétfőt!
A bemutató videó: