Széleslátókörűnek vallom magamat, legalábbis tiszta erőből törekszem rá. Olykor több, olykor kevesebb sikerrel, de mindig próbálok egy adott dolgot több aspektusból vizsgálni, így jutva közelebb a valódi igazsághoz, és távolabb a vélt, hamis illúziótól. Nem könnyű, baromira nem.
Ezt a posztot egyfajta véleményként is fel lehet fogni, amely általam megszült megállapításokkal lesz teletűzdelve. Mi a téma? A digitális korszak destruktív vagy inkább torzító hatása az emberi pszichére és a torzult generációs társadalmi értékrend. Napjainkban az X, de még a XX-es generációk közül is sokan egy alternatív világban élnek, melyet egy kimondatlan megegyezés és egy közös platform keltett életre. Ez a közösség média. Úgy gondolom, hogy alapvetően tükrözi az embert, de torzított verzióban. Lássuk csak például az olyan új fogalmakat, mint a „trollkodás” vagy éppen a „lájkolom”?! Megszülettek volna ezek a fogalmak a web 2.0 - közösségi oldalak nélkül is? Ezekből kifolyólag „tipikus” emberi jellemvonás lett, hogy arctalanul, illetve kreált profilok mögé bújva, az ember felszívhatja magát és teljesen szabadjára engedi a belső gonoszt, vagy éppen a büdös nagy parasztot.
Mindenki tartozik valamilyen csoportba. Ezek a primer és szekunder csoportok meghatározzák jellemfejlődésünket. Némi konformizmussal konvergálunk a csoport normái felé, így megfelelvén a csoport- és a köznormáknak.
Mi határozza meg a köznormákat, a közerkölcsöt? Egyszerű, a többség. A többség véleménye a releváns, amihez a kisebbség hozzáállása vagy konvergál vagy deviáns marad. Teljesen mindegy, hogy nyílt vagy személyes konformizmusról beszélünk, a dolog menetén és a tényálláson nem változtat.
Eddigi tömör megfogalmazásom, tehát a szelíd felvezetés után elérkeztem a cikkem valódi témájához, ami nem más, mint a közösségi média és az ember viszonya. Súlyos tévedésben élnek azok, akik egy absztrakt fogalomként fogják fel ezt a témakört, egyetemben azokkal, akik az egész technológiai fejlődést ellökik az embertől, tehát magától, a feltalálójától.
Ugyan úgy emberek alkotják a virtuális közösségeket, ugyan úgy megfigyelhetőek a különböző attitűdök is. Attól, hogy virtuálisan létezik, attól még Te, ők, én is részei vagyunk, csak éppen egy olyan platformon, ahol mások a szabályok. Igen, létezik olyan, hogy virtuális etika, amelyben meghatározzák, hogy miket és hogyan pötyögj be úgy, hogy ne legyél „neveletlen”. Azzal, hogy kinyílt a világ és bárhol/ bárkivel interakcióba léphetünk, akár névtelenül vagy éppen egy virtuális maszkot felvéve, teljesen megváltoztak a viszonyok. Itt lép a képbe a torzítás, hiszen az anonimitás vagy éppen valós profilunknak köszönhetően, nem minden esetben mérjük fel egy hozzászólásunk súlyát, illetve ok-okozati következményét.
A közösségi médiának, véleményem szerint egy a lényege: a tudatosság! Igen, lehet tudatosan használni kapcsolatok ápolására, kapcsolati tőke szerzésére, az információéhség csillapítására, kikapcsolódásra, álláskeresésre. Üzleti részről pedig a termékünk vagy szolgáltatásunk kommunikálására, offline ténykedéseink online támogatására, új célcsoportok elérésére, márkaépítésre, interakcióra az ügyfelekkel. Adott esetben bárki, bárhonnan létrehozhat egy blogot, ahogy én is tettem anno és egy új világba csöppen. Ám ezt a világot is tudni kell kezelni, mivel a regisztráció nem jelent egyet az éntorzulással. Összegezve, ez egy pazar dolog, ha megfelelően, a helyén kezeljük és nem visz magával a kiterjesztett világ, vonzó lehetősége.
Lehet így is nézni a közösségi médiát, de sok esetben a velünk kapcsolatban támasztott társas követelmények számára megfelelési eszközként is. Hogy értem ezt pontosan? Úgy értem, kérlek szépen, hogy a különböző profiljaink megalkotásával kreálni lehet egy hamis valóságat, egy szerepet, amelyet felveszünk a nagyközönség számára, tehát esetünkben az ismerőseink számára. A feltöltött képek, kiposztolt zenék, olykor kényszeres „kamu-Coelhos világértelmetlenkedés”, és a mellékhelyiségbe is becsekkoláskor mind, mind egy impressziót adunk a köznek. Így, ha például az olykor 564838 „valódi ismerősünkben” kialakul egy kép, amin vagy tudatosan alakítottunk ki magunkról. Ez sokaknak, megfigyeléseim szerint, szinte mindennél többet ér, még a valóságnál is. Nem számít, hogy valójában csak egyszer találkoztak és már ismerősök, a vadidegen véleménye befolyásol egyeseket és teljes lelkinyugalmat szolgáltat, az önbecsülés simogatásán kívül mondjuk egy like, egy apró komment, bökés formájában is.
Szóval ezt a szerepet, avagy profilt, amelyet egyesek gépies precizitással építenek, mások kihasználják. Konkrétan pénzt keresnek, illetve akarnak vele!
Ha még mindig olvasod soraimat, akkor érdemes volt eddig kitartani, mivel most tárom fel a cikk lényegi elemét, amitől az ihletet kaptam:
Igen, első látásra azt gondolhatod, hogy hülye vagyok, mert ez csak vicc. Lehet, de lehet, hogy nem?
Több mint 6000 ember lájkolta! Elég, ha csak egy is komolyan vette és tényleg fizetett ezért a kamuért. Nézd csak meg, konkrét árajánlat, paraméterekkel.
A képre kattintva eljutsz a hirdetéshez. Érdemes beleolvasni az oxigénhiányos hozzászólásokat, amelyekben kifejtik, hogy milyen hülye az az ember aki igénybe veszi ezt a "szolgáltatást", mivel egyszerűen regisztráljon egy másik profil és "lépjen kapcsolatba magával"?!?!?
Üzleti szempontból "zseniális", mivel emberünk felfedezte azt, amiről eddig írtam és ki is használta. Levadászott pár képet a Google-ból, írt hozzá egy szöveget, amivel a célcsoportja jellemzőit kihasználta és már rá is tapintott a lényegre.
Hogy gyűrűzik ez tovább? Tegyük fel, hogy van egy tinédzser, aki a saját hormonjaitól már nem fér el a poszterekkel telerakott szobájában, és a közvetlen környezete szekálja már egy ideje, hogy miért nincs senkije. Az ár elérhető számára is, és meglátja a lehetőséget. Megfelelési vágy! Ez egy alapkő, amihez kreál egy szerinte hiteles háttértörténetet és már kész is van a „remekmű”. Mit ér el ezáltal? „Elismerést” a közvetlen közegétől ( Maslow-piramis - önbecsülés). Elismerést, amely egy hazugságon alapszik, és csak úgy maradhat életben a történet, ha nem derül ki az igazság. Tudjuk, hogy a konkrétumok idővel elhalványulnak és átkerülnek a passzív memóriába, viszont az egyénről szerzett benyomásaink összességében megmaradnak. Igen, erről beszéltem „torzítás” címszó alatt. Emberileg ez nyilván botrány, de létező jelenség.
Rengeteg ilyennel találkoztam eddig és őszintén nem hiszem el, hogy ezeknek a majmoknak ne fizetett volna egyetlen egy reményvesztett tinédzser is…..
Ez a cikk természetesen a személyes látásmódomat és véleményemet képviselte, ami egyet lehet érteni és természetesen vitatkozni is lehet vele. Egyet nem lehet, nem elismerni a tényt, hogy ez egy létező dolog és hogy ez bizony torzítja a társadalom egyes rétegeit, többféle szempontból is…
UPDATE: Az amatőr verzióból átültették profi kivitelezésbe az ötletet!
Persze, még ez is foghíjas, de jelenleg tarol neten....
Ami a blogra kevés, az a Facebookon elég, csatlakozz itt!
