Ahogy az ember vándorol az életútján, sorra éri el a különböző szakaszokat. Peregnek az évtizedek, elvégzi az iskoláit, munkába lép, karriert csinál, családot alapít. Esetünkben az utolsó felsorolt momentumról van szó, a családról.
Aközben, hogy helytáll az ember fia a munkahelyén, otthon is ellátja a kötelességeit, tisztességben felneveli gyermekeit, kiáll mellettük, neveli őket, ápolja, ha betegek, stb. Vannak, akikkel kevesebb a zűr és vannak határozottan problémás egyedek is. Ami a gyereknek diákcsíny, az a szülőnek rémálom. Ki ne gondolt volna már arra, hogy „Istenem, bárcsak védekeztünk volna azon a borgőzös éjjelen…”
Mindez nem számít, hiszen a gyerekünk, az a gyerekünk és a gondoskodás az alap. Vajon fordítva is így van ez? Amikor az ember eléri a nyugdíjas kort, idősödik, akkor ott lesz a gyermeke mellette, ahogy az fordítva volt évtizedekkel azelőtt?
Nem biztos! Sajnos megoszlanak a vélemények, értékrendekből kifolyólag és a szülőkkel való törődést illetően.
g!